A hű szerelem nem beszél, azt tett dicsőíti és nem szavak

William Shakespeare

Lelkileg és fizikailag nagyon megviselt minket, amikor a kisfiam (Bálint akkor 2,5 éves volt) életéért aggódtunk minden éjjel, amikor aszmatikus rohamai voltak.

Én akkor az első kislányom halála utáni, 1990. óta húzódó nőgyógyászati problémám miatt jártam Simon Tímea Nórához, hogy segítsen. Kértem, hogy a fiamnak is adjon egy időpontot. Tímea jelezte, hogy egy kezelés nem elég – mégis tény, hogy Bálint kezelése után egyetlen éjszaka sem kellett virrasztanunk többé.

A férjem problémái is sokat változtak előnyére, holott csak pár alkalommal kezelte Tímea.

Az én 20 éves nőgyógyászati problémám is megoldódott mintegy 15 kezelés után.

Csodaként tartom számon, hogy júniusban, az egyik napra több tárgy is volt, amiből szóbeli vizsgát kellett tennem. A civil vezetés, a munkám, a négy gyermek mellett, az igen széles skálán mozgó egyetemi tananyag megtanulása lehetetlennek tűnt számomra. Ezért, mindegyik tárgyból az alaptételeket nagyon alaposan megtanultam, a többit pedig sokszor átolvastam, ennyi időt tudtam csak erre szakítani.

Azt gondoltam, hogy valamit, legalább egy „ketteskét” így majd csak ki tudok hozni. Amikor odaértem vizsgázni, SMS-ben kértem Tímeát, hogy küldjön Segítőket. Hiszem, hogy ennek következtében, MINDEN TÁRGYBÓL!!! azt az alaptételt húztam, amit megtanultam. Így az áhított „ketteskéből” kitűnő eredmény született.

Amit még szeretnék megosztani az Olvasókkal, hogy egy idős, számomra nagyon kedves barátom hívott fel egy este 3 éve Húsvétkor, hogy elbúcsúzzon Tőlem. A búcsúra megkértem Tímeát, hogy kísérjen el. Katika még ma is köztünk van – Tímea kérésére haladékot kapott az Égiektől, hogy a számára fontos családi dolgait el tudja intézni.

És ezek csak azoknak a csodáknak a bizonyságtételei, amelyek velem estek meg – a környezetemben is sok gyógyulást láttam Tímea Áldásos tisztítása következtében. Köszönöm!