Gyöngyösön élek Feleségemmel és 4 gyermekünkkel. Simon Tímea Nóráról Feleségemtől hallottam. Párom már elkezdte a kezeléseket, mikor én is eljutottam Hozzá.
Akkoriban olyan gondokkal küzdöttem, mint a stressz okozta feszültség, nyugtalanság, indulatkitörések, csökkent koncentrációs képesség, határozatlanság. Szervi eredetű betegségem nem volt.
Máshol ezekre még előtte nem kerestem valódi megoldást, így például nem számítom ide azt sem, amikor idegi kimerültség miatt (táppénzesként) a Jókai utcába jártam 2005-ben „ideggondozásra”.
A kezelések mindig beszélgetéssel kezdődnek, átbeszéljük a tapasztalatokat, megnézi az energiaszintemet. Az alkalmak során nagyon jól érzem magam, a „harmadik szemem” igen aktív. A kezelés végére jellemzően zsibbadást érzek. Sokféle szervem/szervrendszerem tisztítását végezte el Tímea, illetve az emberi kapcsolataim minőségén is javított. Ezekben folyamatos az előrelépés, de a kezelések hatását a legpontosabban úgy tudom megfogalmazni, hogy azok hatására válok felelősségteljes, céltudatos emberré. Sokkal jobban szem előtt tartom a céljaimat, és koncentráltabban törekszem a megvalósításukra. Egyre kevésbé hagyom magamat „elaprózni”, a különböző figyelemelterelő információ-forrásokat igyekszem elutasítani. Melankólikus személyiség-alkatom révén hajlamom is van arra, hogy „elvesszek a részletekben”. Feleségem szerint a legszembetűnőbben a „kinyílásom” jelzi Simon Tímea Nóra áldásos gyógyító kezelését.
Természetesen van még bőven miben fejlődnöm, de ebben Tímea maximálisan a segítségemre van, számíthatok rá.
A Simon Tímea Nóra Szellemi Alkotóműhelyben zajló munkát is testközelből ismerem, vettem már részt ilyen foglalkozáson - tetszettek az ott tapasztaltak.Egyértelműen javasolni és ajánlani tudom mindenkinek, aki velem hasonló (vagy akár attól merőben eltérő) problémákkal él, hogy keresse fel Őt.
Nagyon széles skálán leírható gondokkal veszi fel sikerrel a küzdelmet, és én eddig csak pozitív visszajelzésekkel találkoztam Spirituális Gyógyító Mesterem gyógyító tevékenysége kapcsán! MINDENT KÖSZÖNÖK, és további sok sikert kívánok Neki!