A teremtéshez tér kell.

Számos ember él ki-ki lakóhelyén. Párat ismerünk, néhányat kevésbé, szembe jönnek az utcán vagy sohasem toppannak elénk akár egy emberöltő alatt sem. De van egy személy, akit mindenképpen ismerni kell, akinek legalább egyszer ebben az Életben a szemébe kell tudni nézni, aki Létünk szellemi és spirituális pulzusán tartja kezét:

Simon Tímea Nóra, Fehér Magiszter, Diplomás Spirituális Gyógyító Mester

Tímea egy Szellemi Alkotóműhelyt hozott létre Gyöngyösön 2009 novemberében. Létrehozta azért, hogy spirituális, gyógyítói munkája, kezelései mellett paciensei és az érdeklődők számára egyfajta fórum legyen kötetlen beszélgetésekkel, egy kellemes este keretében havi rendszerességgel.

Aki ismeri Őt tudja, hogy nem a hagyományos értelemben tanít, okít, gyógyít, szeret és szórja az áldást. Felsorolni nem lehet hány ember kettétört életútja került újra sínbe, hány és hány könnycsepp száradt fel, mert eltűnt a bizonytalanság, a félelem, s hány és hány Lélek talált vissza a SajátÚtjára. Meg lehet kérdezni azokat akiket kezel, támogat, meg lehet kérdezni mi volt Őelőtte és mi lett Őutána, lehet ocsúdni és csodálkozni hogy túlzottan belénk ívódott materiális világunk hány és hány más síkja elevenedhet még meg.

Tímeában a lényeg a Hit. A Remény. Az hogy van tovább. Mindegy hogy másképp DE VAN. Van Út, amit végig lehet járni, s ha nem is busszal, autóval mint eddig, hát majd gyalog.

Simon Tímea Nóra valami egészen más síkok között él és egészen más csatornákon társalog, s bár mi nem sokat értünk belőle, egy a lényeg: amit sugároz Magából az Életre Szól. Aztán csak azt érezzük hogy Gyógyulunk, hogy talán egy kicsit jobb emberek leszünk, több lesz bennünk a megbocsájtás, emelkedik a Lélek, jobban gördül a Szív, apad a gond s tódul a Fény.

A Klub e fentiekért jött létre, hogy hirdesse mindenki számára egy Jobb Élet Reményét.
Nem is foglalhatná jobban össze Tímeát, Gyógyításait és a Klub létét az alábbi idézet Mahatma Gandhitól:

"Először nem vesznek tudomást rólad, aztán kinevetnek, aztán harcolnak ellened, aztán győzöl."