Szeretném mindenkinek elmondani az én gyógyulásom történetét, csodáit, amit Simon Tímea Nóra által kaptam, és egy új életet, amit semmihez sem lehet hasonlítani. Kb. 6 évvel ezelőtt a munkatársaim elmondásából tudom, hogy a koszorúmra akartak gyűjteni. Ebből el lehet képzelni, hogy milyen állapotban voltam. Jártányi erőm se volt, csak orvostól–orvosig, kórháztól-kórházig jutottam. Hihetetlen mennyiségű gyógyszer, nyugtató és injekció volt a napi betevőm, aludni csak napi 2, maximum 3 órát tudtam. Állandó kábulatban bámultam magam fölött a plafont, így teltek napjaim nagyon lassan és borzasztó fájdalmasan. Állandó hátfájásom kezeléseként gerincműtétet javasoltak, 4 rögzítő csavar beépítésével. Ehhez azonban tudni kell, hogy gyakorlatilag nincs porc a gerincemben, meszesedés azonban annál több. A lefekvés, a felkelés volt az összes mozgás számomra, ami óriási tortúrával járt, hiszen minden alkalommal, mintha kés szurkáltak volna a hátamba, olyan fájdalmaim voltak.
A jobb vállam, a karom nem tudtam éveken keresztül mozgatni, egy reklámtáskát sem tudtam megfogni, a kezem állandóan remegett, még egy levest sem tudtam vele megenni.
A karom gyógyításáról: Éjszakánként 23h körül teleszedtem magam fájdalomcsillapítóval, mert tudtam, hogy hajnali 2h körül elviselhetetlenek a fájdalmaim kb. 4h-ig, csak így tudtam valamicskét aludni. Amikor már ez sem volt elég, az elviselhetetlen fájdalomtól kékre-zöldre vertem magam, amikor már kínomban kést akartam szúrni a fájós részbe, újra orvoshoz fordultam.
A kórházban, amikor a doktornő meg akarta emelni a karom, ijedtemben azt mondtam neki, hogy ne próbáljon hozzányúlni! Akkor három injekciót kaptam, ami kb. fél napig hatott. Másnap elmentem Simon Tímea Nórához.
A gyógyító kezelés után kérte, hogy tegyem az ujjamat a fájó pontra, és mondjam meg, hogy hány %-os a gyógyulás. Azóta a karom nem fáj.
A jobb lábammal hasonló volt a helyzet. Nem részletezem, hogy mennyire fájt, hogy hány helyen voltam vele. A tény, hogy a kezelés hatására azóta nem fáj a meszesedések ellenére a jobb lábam se. Hála érte Tímeának és a Jó Istennek!
Sok alkalommal kértem Tímea segítségét SMS-ben, és Ő kivétel nélkül mindig küldött. Mindig kaptam védelmet is. Sok bajtól megóvott, sok problémám megoldódott a segítsége által. A betegségeim közül kiemelkedő volt még a magas vérnyomásom (170-180), ami már a kezelések következtében normalizálódott. Kisebb dolog, de nagyon jó - mára már nem hideg folyton a kezem és a lábam. Az asztmám, allergiám is eltűnt, pedig kb. három évig pipát kellett használnom. Az infarktus is többször megtalált, de a védelem következtében nem tudott elvinni – felépültem, és a vesekövem se zavar. Köszönöm, jól vagyok. Amióta Tímeához járok, nagyon sok csoda történt velem, és a környezetemben is. Hálát adok a Jó Istennek és Tímeának.
Akkora az energiám, hogy hihetetlen, és örömmel beszélgetek erről másokkal is. Hitelességemet alátámasztja az, hogy láttak évekkel ezelőtt, hogy milyen állapotban voltam – és látják, hogy most a munkahelyemen is mit bírok.