Két éve, 2009 őszén az egyik legkedvesebb barátnőm rábeszélt, hogy vegyek részt egy „összejövetelen”, amelyen számomra teljesen ismeretlen emberekkel, és ismeretlen témával kerülhetek kapcsolatba, ami bizonyára nagyon fog tetszeni nekem. Az ígérete bevált, a Simon Tímea Nóra Szellemi Alkotóműhely beszélgetéstémája nagyon megérintett. De… az „összejövetel” délután 3 órától 5 óráig tartott – elvileg. Én úgy terveztem, hogy fél ötig maradok, mivel 5 órától fontos programom volt. A 16.30 közeledtével egyre idegesebb lettem, mert tudtam, hogy mennem kell, de a társaságot nem tudtam ott hagyni, annyira lekötött a társalgás témája. Az idő múlásával a gyomrom egyre jobban görcsbe rándult, de nem tudtam mozdulni. Amikor rádöbbentem, hogy már semmiképpen sem érek oda az ötórás programomra az indulásom halogatása miatt, úgy döntöttem, végig itt maradok. Ekkor egyik pillanatról a másikra elmúlt a gyomorgörcsöm, és olyan lelki nyugalom szállt meg, amelyet ritkán érez az ember.
Főleg ebben a rohanó világban. Nos, így kezdődött az én kapcsolatom a Simon Tímea Nóra Szellemi Alkotó Műhellyel, és Simon Tímea Nórával.
Majd 2009. december 29.-én kerestem fel először személyesen Tímeát, és azóta folyamatosan járok, illetve járunk hozzá a férjemmel.
Sem fizikálisan, sem lelkileg nem volt „súlyos” problémám, mégis úgy éreztem, szükségem van arra, hogy a Tímea segítségét kérjem. Amióta rendszeresen járok „kezelésre”, teljesen megváltozott az életem, a szemléletem, a világ dolgaihoz való hozzáállásom. Nagyon sokat tanultam, fejlődtem. Sokkal kiegyensúlyozottabb, higgadtabb, bölcsebb lettem. Jobban tudom irányítani az életem, a vállalkozásainkat, befolyásolni a környezetem. Megtanultam szeretni, és nem bántani az embereket, a körülöttem lévő világot. Felfedeztem a saját értékeimet, magabiztosabb, határozottabb lettem. Ennek ellenére sok még a tennivaló saját magam, és a környezetem jobbá tételére, és ehhez nagyban hozzásegít Tímea. Amikor 2-3 hét véletlenül kimarad, mert elfelejtettem időpontokat kérni, olyankor nagyon-nagyon hiányzik a segítsége és gyógyítása. Ilyenkor SMS-ben kérek segítséget.
Az én nagy gondom az volt, hogy a vállalkozásaink szétesőben voltak, úgy éreztem, mintha valami teljesen gúzsba kötött volna minket, engem. Hála a Jó Istennek és Tímea közreműködésének, és küzdelmes segítségnyújtásának, a gond megoldódni látszik, a fejlődés elindult. Amikor valami nagyobb horderejű dologban kell döntést hoznom, mindig kérem, küldjön nekem Segítőket. „Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek.”
A Gyógyító segítségével, sok-sok imával, nagyon működik. Higgyétek el nekem! Köszönöm Neked, Tímea!
Sajnos azonban, az elmúlt közel két évben a Simon Tímea Nóra Szellemi Alkotóműhely összejövetelein csak ritkán vettem részt. Amikor ott voltam, általában jól éreztem magam.
Amikor azonban eljött az összejövetel időpontja, mindig valami „akadály” jött közbe, és én hagytam magam legyőzetni az akadály által. Mostanra azonban „megvilágosodott”, hogy nekem „kötelességem” részt venni ezeken, hiszen amikor a közös meditációkon Tímea valamilyen tisztítást végez, akkor az én energiámra is szüksége van ahhoz, hogy minél eredményesebb munkát tudjon végezni. Ezért ígérem, hogy minden erőmmel azon dolgozom, hogy minden alkalommal ott tudjak lenni az alkotóműhely összejövetelein.
Tudom, hogy a saját fejlődésem még sok munkát, kitartást igényel. Tudom, hogy testi, lelki, szellemi területen még sok mindent kell tennem ahhoz, hogy jobb ember lehessek, és hogy a fejlődésem hatékony legyen, de tudom azt is, hogy Tímea és az Égiek segítségével ezt meg tudom valósítani.